Legendás autómárka: Aston Martin


Az Aston Martin egy legendás brit autómárka, amely a brit hagyományokat, sportosságot és túraautókat jelképezi. Hosszú története során olyan legendás és exkluzív sportautókat teremtett meg, mint a DB6, DBS vagy a DB9.

A márkát 1913-ban Lionel Martin és Robert Bamford alapította. Autógyártás volt a profiljuk, s első kocsijukkal rögtön be is neveztek egy hegyi versenyre. A hegy neve Aston volt, a versenyt megnyerték, s nagy örömükben át is keresztelték a vállalatot Aston Martinra.

Pusztán versenyzésből azonban már abban az időben sem lehetett megélni, ezért megpróbálták meglovagolni a sikert, s 1915-ben értékesítették is első utcai autójukat. A versenygépek fejlesztése persze ekkor sem állt le, s a 1920-as évek elején elkészült az első igazán ütőképes Aston Martin versenykocsi.

1987-ben vége lett az önállóságnak, hiszen a Ford Motor Company megvásárolta az Aston Martin részvényeinek 75 százalékát. Az új korszak első modellje, az 1990-es Virage nem aratott átütő sikert, de a Ford nem csüggedt el, s 1994-ben a cég részvényeinek fennmaradó 25 százalékára is rátette a kezét, később pedig az Aston Martin bekerült a Ford Premier Automotive Group-jához tartozó elitmárkák közé. A DB7 1994-ben jelent meg, két évvel később pedig ennek nyitható tetejű változata, a Volante. Az új évezredet az angolok a hengerszám növelésével ünnepelték, hiszen 2001-ben debütált a V12 Vanquish. A következő esztendőben, 2002-ben az Aston Martin felelevenítette korábbi kapcsolatát a neves olasz karosszériaépítő céggel, a Zagatóval, és elkészül a DB7 Zagato. A hétezredik DB7-es egyébként csak a modell gyártásának kilencedik esztendejében kelt el, s ez is jól mutatja, hogy az Aston Martin mennyire rétegmárka. 2004-ben egy új gyárban, Gaydonban kezdődött meg a DB9 gyártása, s ugyanitt készül a Volante nevű nyitott verzió is.

Forrás: Wikipedia

Share

FB hozzászólások

fb-hozzaszolasok

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>